A jövő szolgálata

Az „államosítás” – joggal vagy jog nélkül, ezt most nehéz eldönteni – azt a gondolatot vetette fel, hogy állami kézbe kerülve összevonják vagy megszüntetik az egyes oktatási intézményeket. Tudjuk, hogy egy kistelepülés, ha az iskola és a templom ajtaja nem nyílik ki, halálra van ítélve. Nem véletlen, hogy egykor a költő is így szólított fel: „Ne hagyjátok a templomot / A templomot s az iskolát!”

Tihanyban az idei tanévvel e kettő találkozott, s mostantól a mintegy harminc esztendeje létrehozott körzeti általános iskola, amely 1997-től Illyés Gyula nevét viselte, Bencés Apátság Illyés Gyula Általános Iskolája, Tihany néven működik tovább. Az önkormányzatok – sok helyütt az országban – abban látják iskolájuk megmaradásának biztosítékát, ha működtetését a katolikus egyház vagy valamely más felekezet veszi át. Erre a kényszer szülte, ám az ország és a nemzet szempontjából mindenképpen nyereséges folyamatra utalnak Richárd atya szavai. Eloszlatja azokat a rosszhiszemű megjegyzéseket, amelyek a katolikus egyház (az egyházak) „nyomulását” látják a mostani változásokban. Az egyház soha nem nyomult, legföljebb szolgált.


Tihanyban mindenki érti és érzi ezt. Korzenszky Richárd többször hangsúlyozta: „A tihanyi bencés apátság nem óhajtotta átvenni az iskolát. Az önkormányzat, a pedagógusok és a szülők kifejezett kérésére vállaltuk” – szögezte le. Ugyanakkor azt is tisztázta, hogy az iskola átvétele nem jelenti az ingatlan átvételét (ami a tulajdonviszonyok miatt egyébként is rendkívül bonyolult lenne), csak az intézmény működtetését. Tósoki Imre polgármesterrel hosszú egyeztetések után mindent szerződésben rögzítettek.

A bencés rend a következőket kívánta meg a pedagógusoktól az átvételkor – ami természetes: emberi tisztességet, szakmai hozzáértést és a fenntartó támogatását. Az iskola vezetését olyan személyre bízták, aki – a perjel atya szavaival – „pontosan tudja, mi nem egy katolikus iskola”. Hiba lenne elhallgatni, hogy sok esetben, kellő ismeret és tapasztalat hiányában az új egyházi iskolákban túlzásba, a túlkompenzálás hibájába estek. A bencés rend ennek elkerülésére az egykori győri bencés diákot, Radó László pedagógust hívta meg az iskola irányítására. Ugyanakkor megköszönte az eddigi igazgató, Bertha Mihályné elismerést érdemlő munkáját, aki – valamennyi korábbi pedagógussal együtt – továbbra is a tantestület tagja marad.

A tihanyi – zenei tagozatos – általános iskolába jó néhány környékbeli település fiataljai járnak: Balatonakali, Dörgicse, Vászoly, Örvényes, Fövenyes, Balatonudvari és Aszófő diákjai jól érzik magukat itt.

Évnyitó a tihanyi bencés apátság templomában szeptember 3-án. Rövid üdvözlések, köszöntések, majd felhangzik az ének: Jöjj, Szentléken Úristen! A diákokkal, pedagógusokkal, szülőkkel és érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt templomban hangosan-közösen szól az Úr imádsága. Hölvényi György egyházügyi államtitkár arra hívja fel a figyelmet, hogy ma „bizalomra, összefogásra van leginkább szüksége Magyarországnak”, s ennek elsőrendű terepe az iskola.

Richárd atya, a vérbeli pedagógus jól érzi magát a diákok között. Szavaiból kitűnik, tekintetéből kiolvasható: legszívesebben „azonnal belevetné magát” az iskola életébe. Ezt mégis fiatalabb rendtársaira bízza, akik képzett tanárokként a hitoktatásban – és talán más ismeretek átadásában is – szerepet vállalnak. Okos higgadtsággal mondja, mintegy útravalóul: „Az egyházi iskola nem hitbuzgalmi intézmény, nem szabad összekeverni a templommal. Természetesen a fenntartónak (a bencés rendnek) világosan megfogalmazott értékrendje van. Aki ezzel szembefordul, az nem való az ilyen iskolába. Ezért jogunk van megkérdezni a szülőktől, hogy milyen vallási közösséghez tartoznak, illetve a pedagógusoktól, hogy el tudják- e fogadni a mi értékrendünket. Ugyanakkor semmiképpen sem óhajtunk senkire semmit ráerőszakolni.”

Ráerőszakolni nem – a diákok, a tanárok és a szülők, a tihanyi és környékbeli polgárok életébe örömet és megelégedést hoztak a bencések. Folytatták, ahol abbagyták. Hiszen az 1700-as évek elején ők alapították a helyi iskolát, s csak az 1948-as iskolaállamosításkor (a mostani „államosítás” lehetőségét senki ne tévessze össze ezzel!) kellett kényszerűen megválniuk tőle. Most pedig a közakarat adta vissza a bizalmat nekik. Az évnyitó jelképes – de nagyon is valóságos jelentést hordozó – pillanata, amikor Horváth Imréné, Teri néni átadja az egykori bencés iskola folyosóját díszítő, s máig általa őrzőtt Szent Imre-szobrot az ismét bencés intézménynek. Az élet él és élni akar – üzente Ady egykori iskolájába, s ez a jővőlelkesültség árad, amint a sok fehér inges kisdiák az apátsági templomból az iskola felé vonul. Kicsiny pont – nagy erő: Magyarország újjáéled.

Fényképezte: Cser István