A helyes Mária-tisztelet

A szeptember 8-án bemutatott ünnepi szentmisén a bíboros beszédében elmondta: Kisboldogasszony ünnepén magyar egyházunk ősidők óta felteszi magának a Mária-tisztelet alapvető kérdését. A felvilágosodás korában katolikus körökben is akadtak olyanok, akik szégyellni kezdték a Mária-tisztelet külső megnyilvánulásait.


Az 1700-as évek végén a kiváló pálos hitszónok, Alexovics Bazil így írt erről: „Némelyek azt ítélik, hogy elég Máriát csupán csak külső tisztelettel illetni. Ezek küldenek ugyan naponként bizonyos imádságokat Máriához, böjtölnek tiszteletére, látogatják képeit, oltárait (…), de arról, hogy Mária nyomdokiban járjanak, Mária erkölcseit kövessék, Mária életét magok életével kiábrázolják, éppen nem gondolkodnak. (…) Mások, főképpen akik mostanság bölcseknek, tanultaknak, az ájtatosság dolgában illuminátusoknak, felderült eszűeknek tartják magokat, azt pattogják, hogy Máriához csak belső tiszteletet kell mutatni, becsülni kell őt, szeretni kell őt, követni kell az ő erkölcseit, utánozni kell jámbor életét. Egyébiránt hozzá imádkozni, tiszteletére böjtölni, képeit, oltárait áhítatosan látogatni hiábavaló és szükségtelen. (…) Nem így tiszteljük azt a felséges kisasszonyt, akinek ma születésnapját ünnepeljük, és akitől Jézus, Krisztus született a világra. A Szűzanyát teljesen kell tisztelni, azaz mind belső, mind külső tisztelettel” – idézte a szerzetes szavait a bíboros, hangsúlyozva, hogy a Szűzanya iránti tiszteletünk külső jeleit is vállalnunk kell.

Emlékeztetett arra is, hogy októberben megkezdődik a hit éve. Ahogyan Mária-tiszteletünknek öntudatosnak, cselekvőnek, bátornak kell lennie, ugyanúgy öntudatosnak kell lennünk hitünk megvallásában és a hit szerinti életben is. Istennek és önmagunknak is tartozunk azzal, hogy lelkiismeretesen megismerjük a katolikus hit alapjait, a katolikus egyház katekizmusát vagy legalább annak rövid összefoglalását. Mindebben Szűz Mária és a Szent Család legyen példaképünk. Ehhez az élethez, állapotbeli kötelezettségeink vállalásához kérjük Mária közbenjárását – fogalmazott a bíboros.

Szeptember 9-én, vasárnap került sor Doroszlón az ifjúsági búcsúra, amelynek keretében előadás hangzott el a felelős szülői magatartás és a természetes családtervezés témájában. Ezt beszélgetés és játék követte, majd szentmise és koncert zárta a napot, és egyben az idei nagybúcsút.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .