A Fülöp-szigeteken tízezrek tüntettek a halálbüntetés ellen

Fotó: News.va

A „Menet az életért” elnevezésű megmozdulást támogatta a Fülöp-szigeteki Katolikus Püspöki Konferencia is. A szervezők szerint legalább ötvenezren vettek részt a menetben, amelynek a biztosítására tízezer rendőrt vezényeltek ki. A tiltakozókkal vonuló Luis Antonio Tagle bíboros, Manila érseke az erőszakmentes mozgalmak kultúrájának megerősítését és hirdetését szorgalmazta.
Rodrigo Duterte elnök tavalyi hivatalba lépése óta arra bátorítja a hatóságokat és a lakosságot, hogy végezzenek bárkivel, aki kábítószeres bűncselekménnyel gyanúsítható, kábítószer-kereskedő vagy drogos. Emiatt a hatóságok és az önbíráskodó halálbrigádok már több mint hétezer embert ölhettek meg tisztázatlan körülmények között. Ráadásul a drogellenes háborúnak gyermekáldozatai is vannak. A kormány és a rendőrség tagadja, hogy bárkit is jogellenesen öltek volna meg. Emberi jogi szervezetek szerint azonban sok gyilkosságot a rendőrséggel összejátszó bűnözők követtek el.
A Fülöp-szigetek százmilliós lakosságának nyolcvan százaléka katolikus. A helyi egyház február első hétvégéjén prédikációiban szembeszállt a drogellenes háborúval. A papok egységesen azt hangsúlyozták, hogy a kábítószeres bűnözés minden formája ellen meghirdetett könyörtelen hadjárat terrorizálja a szegényeket.

 

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .